Hegyi Tájakon: Alpok

Arra gondoltam a napokban, hogy nehany regi szep elmennyel gazdagitom ezt a naplot. Van par regebbi turaleirasom ami osszevissza kallodik, ezert lassankent osszegyujtom ide. Most egy ilyen leiras kovetkezik.

Celunk: Alphubel 4206 m
Weisshorn 4506 m
Piz Badile E-i gerinc
Resztvevok: Lovasz Piroska, Toth Ibolya, Katona Alpar, Kassay Sandor, Manea Cristian, Hlavathy Peter, Marton Ors, Konyelicska Lorand, Jakab Lorand, Nuria es en

Az ideji Alpok turara sokan jelentkeztek egyesuletunk tagjai kozul. Ket hetre terveztunk kiutazni, celkituzeseink pedig igencsak szepen hangzottak.

2008. Aug 2-an indultunk 2 autoval 9 szemely. Szukosen a nagy melegben begyurodtunk az autokba es nekivagtunk az 1600 km-es utnak. Haladtunk is rendesen, de a tavolsag lassan fogyott a mi fenekunk pedig az osszezsufolt autokban hamar elfaradt es gyakran meg kellett allni pihenni. Nem bantuk, a hangulat jo volt az ido pedig szep. Estere a szloven tengerpartot valasztottuk piheno helykent es biza nagyon jol esett belefurodni a tenger vizebe egy egesz napos izzadas utan. Masnap reggel ismet felkerekedtunk, de a korai indulas helyett inkabb egy furdest valasztottunk. Miutan ez is megvolt ismet beszorultunk autoinkba es nyomas Svajc iranyaba. Estere szepen letaboroztunk Randaban, a kis hegyi faluban, ahol Jakab Lori baratunk es baratnoje is csatlakozott hozzank. Igy mar 11-en voltunk mint a gonoszok………..ja bocs, azok csak heten voltak.

Hetfon reggel eleg szetszortan, de vidaman ebredtunk es mar delelon jart a Nap mire elindultunk Tasch Alp fele, hogy folcipeljuk zsakjainkat az Alphubel alatti taborba. (Azt hiszem autoink szamara ez volt a legmegeroltetobb nap). Lassan, raerosen setaltunk fel a menedekhazig ( Tasch Hutte 2700m), majd onnan meg 150 szintet egy felsobb teraszra ahol satrakat vertunk. Nagyon tetszett nekem ez a hely, ugyerzem, ez volt a legszebb ahol valaha is satoroztam.. A delutan folyaman feljebb setaltunk a morenan, hogy szokjuk a magassagot.

Reggel 5-kor indultunk a csucsra, az ido nem volt rossz, de sajnos turank ideje alatt semmit nem lattunk az alacsonyan uszkalo fellegek miatt. A tura nagy resze magashegyi gyaloglas, a csucsgerinc egy kicsit kitett es van egy aprocska kis fagyos holejto is az utolso szakaszon. Visszaerve a taborba nagyon jol erezte magat mindenki, ( kisebb nezetelteresektol eltekinteve) en kulonosen annak orvendtem nagyon hogy verge a Nap is kisutott egy kicsit es elvezhettem a gyonyoru tajat. Este sorivassal unnepeltuk a csucssikert majd visszaturaztunk alvohelyunkre.

Szerdan visszaereszkedtunk Randaba, ahol meg mileott leultunk volna lazulni kiderult, hogy fent maradt az egyik satrunk kulso ponyvaja. Sebaj, gondoltuk, van meg egy kis ido sotetedesik, visszaszaladtunk a satorhelyre (1400 m szintkul. Megtetele 2 ora alatt). Este jo hangulatban borozgattunk a randai taborhelyunkon, de kisse aggodtunk a bizonytalan idojarasjelentesek miatt. Masnap terveztunk felmenni a Weisshorn hazhoz.

Jo hangulatban ismet nekiindultunk a hegyi osvenynek igaz nem nagyon vonzott az az 1600 m szintkul ami a hazig vezet. Lassan ballagva haladtunk a puffeszto melegben, de az eg velunk tartott es frisstoul kuldott egy kis esot a nyakunkba. Eso utan mar szaporabban haladtunk es keso delutanra meg is erkeztunk az othonos ki menedekhazba. Finom vacsora utan agyba bujtunk es felkeszultunk lelkileg, hogy masnap reggel 2-kor ebreszto es 3-kor indulunk a csucsra. 2-kor szoltak, hogy vihar van es nem mehetunk a csucsra! Annyira elszomordtunk hogy banatunkban 8:30-ig aludtunk. Mikor felebredtem nagyon elkezdett furdalni a lelkiismeret, mert szepen sutott a nap es nyomban indulni akartam. Indultunk is reggeli utan, de mindenki tudta, hogy ez cask egy olyan felderito tura. Szombatra igazi joidot igertek.

Szombat reggel 3:15-kor indultunk el a csucsra 7-en. Szepen haladtunk az ejszakaban, 3700 m korul -1 fok volt. Jol esett a huvos nem izzadtunk annyira. A sziklaborda alatti beszallasnal (3700 m) kisse szetesett a csapat, Katona Alpar, Jakab Lori es jomagam kerultunk elore. Serenyen kerulgettuk az omlos kotomboket keresve kutatva a helyes utat es 6 ora utan par parccel el is ertuk a 3900 m-es magassagot. Itt dugja ki az ember a fejet eloszor a Weisshorn keleti gerincere. Szamomra lenyugozo latvany volt. Miota elek nem lattam ilyet csak kepeken. Szedito melyseg mindket oldalon, pengeeles gerinc. Az ido jo volt, a hangulat laza, gondolkodas nelkul nekivagtunk. Egyensulyoztunk a szedito magassagban, de biztunk egymasban es a fennvaloban. Jo fel ora eltel mar amikor raebredtunk hogy a tobbiek nagyon lemaradtak, talan nem is kovettek mar minket. Nem volt hangulatuk a veszelyesen kitett es a nagy fizikai kitartast igenylo szikla majd hogerinc vegigmaszasahoz. Harman haladtunk tovabb, nagyon jol erztuk magunkat mignem rajtam kiutottek a hasmenes elso jelei. Nem hegyibetegseg volt ez, cask egy sima hasmenes hiszen az elozo este mertektelenul zabaltam. Egyre jobban gyotortek az ujra meg ujra megujulo es erosodo hasfajasok, de batran turtem mig el nem jott az itelet pilanatta: ereztem hogy jon kifele es en mar ne birtam tartani. Nagy mestere vagyok a magassagi ronditasnak, igy hevedert vetettem egy sziklature, szepen beleereszkedtem es a jo hidegben egy jo lagyat ronditottam. Nagyon jol esett, a sracok is kitunoen szorakoztak nyomorult helyzetemen, de tul votam rajta es mostmar cask a hegymaszasra koncentraltam.

Hosszu, faraszto maszas utan 11 ora korul elertuk a csucsot. Boldogok voltunk meg nem is, hiszen a visszaut sokkal veszelyesebb mint a felfele vezeto. Az ido azonban velunk tartott. Vegig sutott a Nap, gyonyoru volt a kilatas es nem kelett sietni, mert tudtuk nem fenyeget rossz ido. Leertunk a hazhoz faradtan, izzadtan, de tarsaim ravettek menjuk le Randaba. Beleegyeztem, mert egyedul voltam sok ellen. A taborhelyen talakoztunk reg nem latott masik ket tarsunkkal, akik sikeresen megmasztak a Dom 454-5m-es csucsat. Hosszu menet volt nekik is, de elegedett fizimiskaval kortyoltak a jo tabori sort.

Vasarnap piheno napot tartottunk, ettunk ittunk setaltunk, aludtunk.

Hetfon felkerekedtunk es elindultunk a Piz Badile iranyaba. Nehezen, de megerkeztunk es sajnos rossz hirekkel fogadtak: veget ert a jo ido. Tettuk vettuk az otleteket, beszeltuk, csurtuk , csavartuk, de ettol az ido nem javult meg es nekunk haza kelett indulni. Sajnos hazafele vezeto utunk soran mindenutt a rosszidovel talalkoztunk, igy nem tudtunk mas hegyet megmaszni.

Elegedett vagyok, mert sikerult megmasznom azt a hegyet amire mar nagyon regen vagyok es azert mert most, hogy kipihentem es vegiggondoltam a dolgokat ugyerzem, szivesen visszamennek a Weisshorn K-I gerincere es szivesen masznak meg ehhez hasonlo nehez utakat.

irta,

Szenassy Zoltan - Uvolto Boleny

Taborunk Randaban

Az Alhubel alatti taborhely

Fotosession: Nuria

Kukkolo Zerge

Araszolunk

Araszolunk 2

Kibukkanok a Weishorn K-i gerincere

Ronditas elott

A pengeeles K-i gerinc

Kukkolo Zerge (Jakab Lori) a Weisshorn csucsan

Fent

Kilatas a Weisshorn csucsarol

Lefele

A Matterhorn

A weishorn K-i gerince teljes szepsegeben

Hely: Piz Badile, Bregaglia régió, Svájc és Olasz ország határa

Résztvevők: Katona Alpár, Cristian Manea és Szénási Zoltán

Túra: Piz Badile ÉK-i falában a Cassin út/TD, VI (5C+)

Tizedjére is arra ébredtem, hogy a nyelvem is el van zsibbadva. Hajnali 5 óra volt és mi éjjel 1 órakor álltunk meg, valahol az osztrák-svájci határon, mert fáradtak voltunk és az eső is annyira szakadt, hogy nem lehetett tovább vezetni. 4 órát görnyedtem a kormány mögötti széken és már elegem volt. Cristi is meggyötört arccal nézett rám, és csak bólintott amikor intettem, hogy megyünk tovább. Alpár a hátsó széken aludt, az ő sora volt pihenni. 12 óra körűl megérkeztünk Bondoba a St. Moritz-tól 20 km-re levő kis faluba. Onnan kellett megközeliteni a Piz Badile ÉK-i falát.

A Piz Badile ÉK-i falában levő Cassin út, egyike a 6 nagy klasszikus É-i falnak az Alpokban. 1937-ben mászta meg egy Riccardo Cassin által vezetett 5 fős csapat, akikből ketten meghaltak miután a csúcsot elérték. Sokat olvastam erről az útról és sokat álmodoztam róla. 2009-ben jártam ezen a hegyen és láttam közelről a falat. Akkor még nem hittem, hogy valaha lesz bátorságom ezt az álmomat valóra váltani. Alpár barátomnak köszönhetem legnagyobb mértékben, hogy megvalósult, hiszen végig velem együtt "álmodott" és a mászásunk során egy kritikus pillanatban, amikor pszihikailag teljesen padlót fogtam, lelket tudott verni belém, hogy folytassam az utat.

Mikor vasárnap délben leparkoltuk az autót és összeszedtük csomagjainkat, hogy felmenjünk a hegyre, a környéken mozgó túrázók és mászók azzal fogadtak, hogy az éjszakai nagyidő áradást és gleccseromlást okozott és emiatt minden hidnak nyomaveszett a völgyben. Kis bóklászás és erőfeszités után minden gond nélkül átkeltünk a megáradt patakon.Vasárnap délután érkeztünk a fal alatti morénalejtőre és sátrat vertünk a beszállástól kb egy órányi járásra. Hétfőre, keddre és szerdára jóidőt jósoltak. Nekünk két napra volt szükségünk a mászáshoz. Rövid gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy hétfő hajnalban kelünk és indulunk. Sajnos nem pont igy alakúlt, mert a fáradtság miatt elaludtunk és csak 5:30-kor ébredtünk. Sokáig tanakodtunk mig végül úgy határoztunk, hogy nekivágunk. 7:30-kor voltunk a beszállásnál utolsó csapatként. A mászás döcögősebben indúlt (aggódtunk a késői indulás miatt), de hamarosan belelendűltünk és mindent elfeledve, élveztük a kitűnő gránitot és a lenyűgöző méretű falat. Telt az idő miközben megelőztünk egy cseh csapatot és utolértünk egy olasz párost. Figyelmesen követtük a falrajzot, mégis az olaszok után haladva jól eltévedtünk. Két órát kolbászoltunk mindenféle kitett táblákon, másztunk át plafont és harántoltunk fixkötélen. Végül az olaszokat elhagyva megtaláltuk a helyes utat. Ettől kezdve mi vezettük a mászást, miközben az olaszok szüntelen arról próbáltak meggyőzni, hogy rossz úton járunk. Nem volt igazuk :). A feleút környékén egy kőhullással "találkoztunk", aminek a közelségét csak másnap a sátornál tudtam megemészteni. Táblák, repedések, diéderek váltották egymást mig végül elértük a "rettegett" kéményt. Talán ettől féltünk a legjobban, mert egy számunkra ritkán gyakorolt mászási módszert kellett alkalmaznunk egy olyan helyen, ahol biztositani is nagyon ritkán lehet. Alpár mászott előre, mint egy félelmet nemismerő oroszlán mig végül elérte a biztonságot nyújtó kiépitett standot. A kémény után ismét nagyon szép kötélhosszak következtek és 8 órakor kint álltunk a gerincen. Innen könnyű mászás következett és végül, 10:30-kor elértük a csúcs alatti apró menhelyet.

Az ereszkedést kedden reggel 8 órakor kezdtük. Hosszú, nagyon hosszú órák és ereszkedések után, dél körűl, viszontláthattuk Cristi barátunkat aki sok-sok friss vizzel várt minket. Bevallotta, hogy nem aggódott, mert végig (másfél napon át) hallotta az ATTILAAAA!! jelszavat, mely úgy visszhangzott a völgyben mint egy mennydörgés.

Életem legszebb, legnagyobb és legnehezebb mászása volt. Köszönöm Alpárnak, Ramonának és mindazoknak akik biztattak és hittek bennem.